Nálunk az otthonoktatás unalmas!!!!!!!!!

Lelkiismeretfurdalásom táplálása érdekében sok, különösen külföldi oldalt olvasok az otthonoktatással kapcsolatban. Hogy mások milyen kreatívak! Bevallom nekem erre nincs kapacitásom. Nehezemre esett belátni, hogy nem én vagyok kreatív anyuci. 

Végül felülkerekedtem hiúságomon, ennek eredménye képpen most közzéteszem vallomásom az unalmas itthontanításról.

Itthon tanítás minden kreativitást mellőzve: 

Itthon tanulunk a megengedett keretek között. (Idén nem is igazán vizsgázunk, mert most épp felmentettek vagyunk. Ennek mondjuk ára van, havonta be kell járjunk, hogy megírjuk a dolgozatokat, feleljünk. Ühüm..., mármint a gyerekek.) 5 gyerek mellett már nincs energiám szuper ötletekre és talán nem is olyan fontos. Az iskolai tananyaggal lépést kell tartanunk. Mivel a gyermekeim igen kreatívak, szeretném ha sokat játszanának, és maradna több idő olyan ismeretek elsajátítására amiket nem feltétlenül tartalmaz a tananyag. Legalábbis nem a közeljövőben. Ilyenekre gondolok, mint például a csillagászat, vagy áramkörök gyakorlati megvalósítása, kémiai kísérletek, stb. Ezekhez nekem semmi közöm, de a fiúk imádnak kísérletezni. Nekem mindössze arra kell figyelnem, hogy a ház ne robbanjon fel, vagy ne égjen le. ;) 

Gyakran eltérünk a tankönyvek sorrendjétől is, amivel valójában magunk alatt vágjuk a fát, hiszen a dolgozatokra időben fel kellene készülni. A fölöslegesnek ítélt feladatokkal nem bajlódunk, viszont sokat járunk könyvtárba és a matek "óra" alatt zenét hallgatunk, (meg lehet kövezni, ennyi az ének óránk), rajzolás közben pedig hangos könyvet. És még ezekben sem vagyok mindig következetes.

Fontos a szülők szerepe:

Mondhatná valaki, hogy ezeket egy alternatív iskolában is megteszik, ráadásul profi módon, sőt...! Lehet. Nincs ezen a téren tapasztalatom. Azt viszont tudom, hogy Isten rám bízta a gyermekeim nevelését. (Csak Ő tudja miért.) Ha Neki megfeleltem, akkor alkalmasnak talált erre a feladatra, ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem. Akkor miért bíznám rá a gyermekeimet idegenekre? A kortársaiktól eddig nem sok jót tanultak, bántást annál többet kaptak. Sajnos ezt tapasztalatból tudom. A gyermekeimnek leginkább a szüleik társaságára rám és férjemre, van szüksége. Ez is tapasztalat.

 Felelőtlenség, vagy elengedés:

Bizonyára még sok van a rovásomon. Nem vagyok tökéletes. Nem járjuk a természetet sem, mert akkor állandóan lemaradnánk a tananyaggal és ráadásul még szombaton is tanulunk, pótoljuk ami nem fért bele hétköznapjainkba. Sokszor fogalmam sincs mit tudnak a gyermekeim, mert vannak tantárgyak amiket teljesen önállóan tanulnak, csak a vizsga előtt nézem át a hiányosságaikat, ha van. Mindez felelőtlenségnek tűnhet annak aki nem lát bele az életünkbe. Valójában el kellett engedjek bizonyos dolgokat, mielőtt felemésztett volna a gondolat, hogy nem vagyok elég jó semmiben és semmire. De Isten... és ha nem ismered Őt, akkor ezt pusztán kifogásnak és menekülésnek látod. De Isten itt van az otthonunkban, nekem békességem van, és ez kihat az egész családunkra. Itthon mindannyian tanulunk, tanulunk és tanulunk. Egymástól és az Úrtól egyaránt.