Itthon tanulunk, de most már tényleg

Eddig nem sokat írtam az itthon tanulásunkról. Ennek egyik oka az volt, hogy nem éreztem tanulásnak amit csináltunk. Itthon csináltunk  ugyan dolgokat, de azért ezt tanulásnak nevezni azért mégiscsak túlzás. Férjem nagyon lelkes, én azonban kicsit elkámpicsorodtam. Egyik este összedugtuk a fejünket, rövid ima, és megszületett a(z új) rend. Régi igazából nem is volt. A lényeg, hogy most van és működni látszik.
Hosszabb kínlódás után sikerült úgy összehangolni a három gyerek óráit, hogy mindenkivel tudjak tanulni, mialatt a másik kettő önálló munkát végez. És hát mi sem természetesebb, a háztartást most kis időre hanyagoljuk... Bár tegnap váratlan vendégek érkeztek, és 15 perc alatt olyan rendet teremtettünk, hogy aki látta volna az "előtte" ill. az "utána" lévő állapotok közti különbséget az most biztosan javasolná, hogy tegyük be a Guiness könyvbe. :-) Köszönet érte a családnak. Mindenki segített. Na, ilyen se történik minden nap. Töredelmesen be kell valljam, nem ártana, ha ismét belekezdenénk a flyladys programba, de ez most nem ide tartozik.
Visszatérve új programunkhoz, amire nekem igazán szükségem volt..., az egy új időmérő, amit már ki is néztem az IKEÁ-ban. Vagy talán mégsem?  Mindenesetre amíg nem jutok el odáig, megfelel a régi konyhai is. Ez van. (sóhaj)
A jó hír viszont, hogy míg korábban minden napom szétfolyt, most elővettem az időmérőt, és eltökélten elindítottam a visszaszámlálást. Persze csúsztunk, de már ismerem magam ennyire, és nagy időráhagyásokkal kalkuláltam. Szuper volt. Az egész délutánunk szabaddá vált, délelőtt még tornáztunk is (fantasztikus, nem?), és mindent elvégeztünk amit célul tűztünk ki. Hurráááá!
A csúcson kell abbahagyni, úgyhogy mára ennyi.
Köszönöm Istenem, hogy segítettél.

Mondjam, vagy ne mondjam?

Emlékeztető magamnak, de hátha másoknak is segít.

Gyakran látom, hogy mások ugyanazt a hibát követik el amit, már korábban én is. Szóljak, ne szóljak? Sokszor gondolok arra milyen jó lett volna, ha bizonyos dolgokat már korábban tudok, mennyi mindent elkerülhettünk volna...Bárcsak valaki megmondta volna azt amit ma már én is tudok! Látok néha házasságokat tönkremenni, pedig meg lehetett volna menteni. Látok gyerekeket küszködni, pedig lenne rá lehetőség, hogy segítsenek rajta a szülők, vagy szakemberek. No, nem azért, mert én ilyen fantasztikusan okos vagyok és már minden a kisujjamban van. De mindannyian átélünk, megtapasztalunk dolgokat, átmegyünk nehézségeken, megpróbáltatásokon, és szeretnénk, de inkább csak a magam nevében nyilatkozom, szeretném másoknak is átadni a megszerzett tudást.
A bökkenő csak ott van, hogy nem bírjuk elviselni a kéretlen kritizálást, kiigazítást, akarom mondani jó tanácsot. De elnézést, megint csak a magam nevében beszélnék (írnék): ÉN nem tudom elviselni a kritizálást. Pláne, ha még igaza is van a másiknak... Egyszerűen beletapos a lelkivilágomba. Igen, én is, valahol belül, teljesen tisztában vagyok az elkövetett hibáimmal... De minek ezt újra felemlegetni, miközben titokban reménykedünk (ühüm...reménykedek), hogy talán mások észre sem vették, vagy talán nem is vétettünk (nem megy ez nekem...vétettem) akkorát. Persze a lelkiismeretem bent ordibál, hogy mekkora m..ha vagyok:" Köszönöm, nekem ennyi is elég! Nem kell, hogy te is rátégy még egy lapáttal...és most már azért sem hallgatok rád!"
Röviden, nehéz szembesülni a hibáinkkal. Ezért vagyok különösen hálás Istennek, hogy amikor Ő mutat rá a vakfoltjaimra, az  sohasem kritika formájában jön, hanem olyan az, mint amikor a sötétszobában felkapcsolják a villanyt, és mindent tisztán látok.
Ezzel szemben, amikor látjuk a másik hibáját, a tudtára szeretnénk ezt adni. Különösen, ha az illető látszólag nem vesz róla tudomást. Borzasztó...!
Miért is? 3 jó, helyesebben, rossz okunk is lehet rá. Lehet, hogy valaki talál többet is. ;o)
1. Jobban érzem magam tőle:
    -Mert ugye mások szemében a szálkát...
    -Lám-lám, nem csak én vagyok idióta.
2. Hirtelen felindulásból:
    - ez  a tuti "siker", így biztosak lehetünk, hogy az ellenkezőjét érjük el annak amit  akarunk. + Máris szereztünk egy ellenséget magunknak.
3. Jó szándékból, (építő kritika) mert látom, hogy magának vagy másoknak mekkora kárt okoz.
Igazán sajnálatos, de ez az út is gyakran a pokolba vezet. :-(
Bármilyen jó szándék is vezérel, a legtöbb ember, ha nincs bizalmi kapcsolatban velünk, nem fogadja el a jótanácsunkat. Az életben annyi csalódás éri az embert, miért pont mi lennénk azok, akik nem akarjuk átverni. Más részről, gyakran mi csak bizonyos szituációkat látunk, helyzeteket, amiknek nem ismerjük sem a hátterét, sem az előzményeit, és magukat az embereket sem. Ez utóbbit még akkor sem, ha egy életet éltünk le vele a legbensőségesebb kapcsolatban. Hiszen melyikünk lát bele a másik fejébe, a másik gondolataiba. Erre csak egy személy volt képes, Jézus. Ő megtehette, hogy a farizeusokat viperák fajzatjainak nevezte. Jó oka volt rá, hiszen minden gondolatukat, tettüket ismerte.
Abban, hogy hogyan ítéljek meg másokat, sokat segített a következő történet, amit egy ismerősöm (nevezzük most Gábornak) mesélt el.
Gábor fiatal hívő volt, minden hétvégén elment egy lelkipásztor vezetésével és néhány más hívővel, bibliatanulmányt tartani egy vidéki városba. Az egyik csapattag azonban gyakran elkésett, ezért ők sem értek ki időben a tanulmányozásra, sőt időnként el se ment az illető, így egyáltalán nem lehetett rá számítani. Állandó nehézséget okozott, hogy megszervezzék ki mit fog csinálni, ki fog beugrani ennek a "fekete báránynak" a helyére. A lelkipásztor azonban soha egy rossz szót nem szólt, soha egy megjegyzést sem tett, hogy már megint miért késett, hogy nem lehet rá számítani. Gábor nagyon különösnek találta a pásztor viselkedését, hiszen volt, hogy emiatt semmi nem lett a bibliatanulmányozásból, bár csodák csodája, az emberek mindig várták őket. Gábor tehát úgy döntött, megkérdezi a lelkipásztort, miért nem rakja ki a szűrét ennek a teljesen megbízhatatlan csapattagnak. Már rég meg kellett volna tenni. Talán túlságosan engedékeny...
Ezt a választ kapta: "Ez az ember amikor csak tud eljön, hogy segítsen, hogy az Igét hallja és megoszthassa azt másokkal. Csak sajnos, súlyos betegségben szenved, néha olyan fájdalmai vannak, hogy nem bír felkelni sem, nem képes eljönni. De ő a leghűségesebb tanítványom, még soha nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, amikor fel tudott kelni"
Arcpirító... Jó lecke volt. Gyakran jut eszembe ez a történet, amikor látok valakit hibázni, vagy helytelenül cselekedni. Olyan könnyű megítélni a másikat...
Most akkor inkább hallgassak? Hát igen, azt hiszem jobb ezt a munkát Istenre bízni.  Szerintem.

Szívesen olvasok más véleményeket is. Csak óvatosan a kritikával! ;o)

Jó itthon

Jó itthon. Eredetileg arról akartam írni, hogy milyen jó hazajönni a kórházból, de aztán más jutott az eszembe. Nevezetesen, hogy jó együtt itthon. Tanuljuk egymást, ha lehet ilyet mondani. Vas élezi a vasat. Vannak súrlódások, de a bosszúságok mellett sokkal több és nagyobb az öröm. Ahogy ezt valószínűleg előttem már sokan megírták: együtt játszunk, főzünk, takarítunk, kirándulunk... Lassan formálódunk, ahogy Isten alakít minket. Annyira örülök, hogy ennek részese lehetek.

A tananyaggal ismét nem haladtunk valami fényesen, de újból csak az derült ki, hogy bár 2 hét szinte teljesen kiesett, mégsem behozhatatlan a lemaradásunk. A férjemnek igaza lett. 10-15 perc aktív tanulás többet ér a 45 perces ücsörgésnél, amikor "jól el vagyok amíg a tanár nem engem zaklat". Tisztelet a kivételnek. Itthon nincs ilyen üresjárat. Persze vannak szünetek, de a felfrissülés után nincs ám lébecolás.

Ami hátrány sok gyereknél, hogy nem tudok egyszerre foglalkozni velük, az előny is lehet, mert ilyenkor van lehetőség, hogy egymást tanítsák. Micsoda nagy szavak... de tényleg így van. Remek alkalom az ismétlésre, és azt hiszem nincs jobb módszer a tanulásra, mint a tanítás. Ki ne élvezné az én-ezt- már-tudom-szívesen-segítek érzést? Ráadásul tegyük fel, ami természetesen nem igaz, Manó most nem tanulja meg a történelmet, majd tanul jövőre a húgával, vagy 2 év múlva az öccsével, aki meg már mindent legalább kétszer hallott addigra (mégha egyenlőre nem is mindent ért belőle). Íme az első kézzelfogható, helyesebben füllel jól hallható eredmény: Tündérke többet beszél angolul mint a nagyok. Múltkor Apa ölébe mászott a gépnél, majd nagyon határozottan közölte: "Apa, nézzük Peppa pig, NOW!" Ellenállhatatlan!

Jó lenne ezt a lehetőséget minél jobban kiaknázni. Ez is egy jó imatéma, na nem mintha hiányunk lenne ezen a területen. Mindig van miért imádkozni. ;o)

Őszinteség

Mialatt a kórházban voltam, gyermekeim a nagymamánál szünidőztek. Így sajnos, az ott töltött időszakról, bár teljesen megbízható forrásból, de csak másodkézből értesülhettem. És hogy mennyire jó helyen voltak, ahol igazán szeretnek lenni, az mindjárt kiderül:
Nagyi: "Gyerekek, imádkozzunk, hogy anya minél hamarabb hazajöhessen a kórházból!"
Fehér Sólyom: "Én nem imádkozom! Én sokáig itt akarok maradni!"
:D