Isten hűséges

Isten hűséges.... Hétfőn (ez csak szerdán derült ki) műtenek, ha... de, már elnézést a kifejezésért, köpni nyelni nincs időm. Hirtelen annyi minden közbejött, hogy örülök, ha jut néhány perc a kikapcsolódásra.
A barátnőm hirtelen bejelentkezett, hogy most indulnak hozzánk, itt alszanak, mert ma le kell adja a kocsiját. Végre megjött a japán alkatrész amire már két hete várnak, és elindulhatnak családostul (4 gyerekkel) hamarosan Angliába a férje után. Mivel nekik is minden bizonytalan volt, egy baráti házaspár, aki szeretett volna elbúcsúzni tőlük, holnap szintén idejönnek. Szombatra férjemmel meghívtuk a tiniket, mivel a műtét időpontja eredetileg március vége előtt nem volt várható. Vasárnap délelőtt vasárnapi iskola, utána családi ebéd, és már indulhatok a kórházba. Összepakolni se lesz időm, és szép hálóingem sincs, de talán még csúnya se. Ja, és itthon tanulunk, úgyhogy valamit össze kell állítsak amit tanulhatnak nélkülem is a kismanók. Kivel is...? Még ez is kérdés, bár vannak már önkéntesek, csak azt hiszem, nem tudják mire vállalkoznak. 5 gyerek azért az sok, nem? Mindegy, Isten tudja mit akar, és hogy mi lesz a legjobb a számunkra. Lehet, hogy mégsem hétfő az a nap? Még jó hogy nincs időm ilyeneken törni a fejem! He-he!

Nem felejtettem el, csak...

...nem tudtam mit kezdjek a díjakkal amiket kaptam. Őszinte leszek, és nem  áll szándékomban senkit sem megbántani, de sajnos nem mindig találom meg a megfelelő szavakat. Mindenekelőtt köszönöm Náncsi és Bergamott, hogy rám gondoltatok. Nagyon jól esett, és éppen akkor kaptam, amikor be akartam fejezni a blog írást. Hát döntsétek el ti, hogy jól jártatok-e. Továbbadni nem fogom őket, mert azokra a levelekre emlékeztetnek, amiket tovább kellett küldeni még X embernek, és akkor nagy jutalmat kaphattál volna, de ha nálad szakadt meg a lánc, akkor a világ legszerencsétlenebb emberévé tetted magad. Bergamott díjához még hozzátartozik egy kérés, hogy mondani kell magamról 7 dolgot. Ennek szívesen eleget teszek.
Néhány dolog magamról, csakúgy számolás nélkül:
Talán kiderült az előbb, hogy nem kedvelem a díjakat. Jobban örülök a hozzászólásoknak, bátorításoknak.
A kritikát nehezen viselem.
Szeretek száguldani.
Kedvencem a spenót. (Biztos a vashiányom miatt. :D)
Sosem akartam kilógni a sorból, de ez ritkán sikerült. Bár az utcán nem vagyok feltűnő jelenség, hacsak nem a gyerekeim, vagy a férjem társaságában. ;o)
20 éve járok Istennel, és ez volt életem legjobb döntése.
Életem 2. legjobb döntése pedig, hogy hozzámentem a férjemhez. :o))))))

"Kismama-szindróma"

Most már nem lehet tovább halasztgatni szótlanságom, mert kitört rajtam a "kismama-szindróma". Aki hosszabb időt töltött otthon a gyermekével az bizonyára tudja miről beszélek. Ez az, amikor egy idő után nincs az embernek más témája mint a saját cuki gyermeke, és mire észbekap, már egészen biztosan túl sokat beszélt olyan témáról ami másokat egyáltalán, vagy alig érdekel. Ezért jó írni, mert azt senkinek sem kell illemből végig hallgatni, vagy olvasni. Akinek van kedve, olvassa! :-))
Most már 3 hete itthon tanulunk, és kezdünk ráhangolódni egymásra. Ahogy kell, mindenkinek voltak elépzelései, sőt az elvetemültebbjének még elvárásai is, az itthon tanulással kapcsolatban. Azt hiszem az első csalódásainkon mindannyian túl estünk, és, bár szinte hihetetlen, még mindenki itthon akar tanulni. :)
Az interneten kószálva rengeteg információt szereztem arról, hogy hogyan "kell" itthon tanítani. A magam józan eszére hagyatkozva levontam az általános következtetéseket és megálmodtam a napjainkat. Mondanom se kell, hogy ez az álom-megvalósulás még várat magára, és már nem is vagyok biztos benne, hogy szeretném ha valósággá válnának elképzeléseim. Hogy csak egyet említsek a sok közül: szinte mindenhol, ahol sok gyereket tanítanak otthon, bevált módszer, hogy a kicsikkel foglalkoznak délelőtt, aztán jöhetnek a nagyobbak. Két hét keserves szenvedés után rá kellett eszméljek, nálunk nem járható ez az út. Kabóca egyáltalán nem volt hajlandó tanulni. Semmit. Még Virág csodálatos játékai sem érték el a céljukat, pedig olyan büszke voltam magamra, hogy végre megértettem a bingó játékszabályát. Biztosra akartam menni, ezért egy régi anyagot vettünk át vele, hogy legyen egy kis sikerélménye. Nem részletezem, de nagy bömbölés lett a vége, mert nem ő nyert, pedig tudta a helyes válaszokat. De aznap a szerencsecsillag nem neki kedvezett. Miután eljutottam ötlettáram és önmagam végére, imádkoztunk. (Miért kell ezt nekünk embereknek ilyen sokáig húzni?) Isten nem késlekedett a válasszal, már másnap jött is a segítség. Mivel így senkivel sem tudtunk haladni az anyaggal, a következő reggel azt mondtam, most a nagyoknak van szüksége a segítségemre. Kabócát pedig kiengedtem játszani. Legalább Tündérke sem volt láb alatt. Két legyet egy csapásra... Kabócával madarat lehetett volna fogatni. Naná! Tanulás helyett játék... Hiszen pont így képzelte az itthon tanulást is. De az igazi nagy fogás csak ezután jött. Délután simán elővettük a nagy ívben kerülendő olvasókönyvet, és a még nagyobb ívben kerülendő Mátyás anyja című verset nemcsak elolvastuk, de csodás rajz is született belőle.