Ha már olvastad a blogomat, tudod, hogy szeretném itthon tanítani gyermekeimet. Hárman már iskolások. Legnagyobb fiam már hatodik osztályba jár. Tulajdonképpen ő az, aki miatt elsősorban úgy gondoltam itthon kellene, hogy tanuljanak. Hogy miért? Úgy látom, hogy inkább éretten gondolkodó felnőttek példáját kellene követnie, minthogy a velekorú, bizonytalankodó osztálytársak lennének a mintaadók, akik maguk is tele vannak kérdésekkel, feszültségekkel (ami tiniknél természetes). Felnőtt emberként is az a véleményem, hogy inkább Istenre kell támaszkodjunk, mint egymás "zsenialitására". De ezt csak zárójelben jegyzem meg. ;-) Elkeserít amikor észreveszem, főleg a két kis tinin, ezeknek a romboló hatását. Ezért igyekszünk kihasználni, minden kis időt, hogy tartalmasan töltsük együtt. A tartalmas alatt nem a múzeum látogatást, vagy más "elmenős" programot értek, hanem beszélgetéseket, közös imádságokat, közös tevékenységeket, (együtt sütünk, takarítunk, társasozunk, fogócskázunk, sétálunk, stb., bármi amit örömmel teszünk együtt egy, vagy akár az összes gyerekkel, és közben alkalom nyílik a beszélgetésre), ...
Gyakran, főleg a hétköznapokon, a közös időtöltések az evésre korlátozódnak, néha még arra sem (főleg, ha még lecke is marad itthonra) :-( . De azért láthatóan érnek annak gyümölcsei amit teszünk, ahogy Isten formálja az életü(n)ket.
Tegnap is együtt imádkoztunk, és egyszerűen szívet melengető volt hallani, ahogy Slami hálát adott azért, hogy nagy családban élünk, ahogy Manó imádkozott egy osztálytársáért, hogy a többiek ne csúfolják, hanem fogadják be és legyenek, rajta kívül, más barátai is, ahogy Fehér Sólyom kérte Istent, hogy "mindenki engedelmes gyerek legyen ebben a családban". :-) Jó ilyeneket hallani, nem?
Még nincs minden veszve.
A gyerek áldás a szülőnek! :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése