2010. november 23., kedd

Játék az autóban

Találtam egy jó kis játékot: "Kaukktojás". Nem kellenek hozzá eszközök, bármely korosztály játszhatja, akár együtt is. Nem kell hozzá más, csak egy közös téma, például egy nemrég tanult bibliai történet, de bármi megfelel, amiről a résztvevőknek van valamilyen ismerete. Jó, ha van egy játékvezető, aki a vitás kérdésekben döntést hoz, de nem feltétlenül szükséges. A játék menete a következő:
Körben ülünk. Sorban, minden játékos mond egy szót, ami az adott témához kapcsolódik, vagy az adott történetben szerepel. Ha valaki nem odaillő szót mond (pl. a játékvezető, szándékosan), akkor a többieknek azt kell kiáltaniuk, hogy "Kakukktojás!". Versenyezhetünk is, hogy aki nem odaillő szót használ, vagy olyan szót mond ami már elhangzott, az kiesik. A nagyobbaknak lehet nehezíteni, ha bizonyos szavakat nem használhatnak (pl. a történet szereplőinek a neveit).


Utazás közben:


Azért tetszik ez a játék, mert útközben is nagyon jól lehet játszani, még az autóban is, de felhasználható a tanulásban ismétléskor, vagy egy anyag elmélyítésekor. Most ilyen autóban is játszható játékokat gyűjtök, mivel sokat utazunk. A repertoár pedig sajnos igen szűk: Kő, papír, olló; Barkóba; Fekete, fehér, igen, nem... no és persze a "Keress 3 madárfészket, 2 rózsaszín autót, stb.!" Hirtelen más nem jutott az eszembe.
A gyerekeim nagyon fantáziadúsan töltik el az idejüket a hosszú órák alatt az az utóban, de néha elfajulnak a játékok, vagy csak jó lenne valami értelmesebb dologgal eltölteni az időt bugyutaságok helyett, ami gyakran végződik sírással, ilyen-olyan okok miatt.

Ha valakinek van ötlete, és szívesen megosztaná velem annak nagyon örülnék. "Várótermi játékok" is érdekelnek (1-2 gyerek, +1 anya, hozzá kevés vagy semmi kellék)!

fotó innen


2 megjegyzés:

  1. A forrás, sajnos kimaradt a bejegyzésből. :( Gyorsan pótlom. Az eredeti leírást itt találtam: Drámagyakorlatok a bibliatanításban, ReMa. Ha gyerekekkel foglalkozol, nagyon ajánlom ezt a könyvet. Sok, remek ötletet lehet belőle meríteni csoportos foglalkozásokhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyan játékot keresek amit vezetés közben a gyerekek játszhatnak! Szerintem ez nagyon hülye játék mert 1.dedósoknak való
      2. adott hogy a kocsiban körben ülni nem tudsz!

      Törlés