Az iskolások ma is korán elmentek itthonról. A többiek, engem nem számítva, alvás versenyt rendeztek. Én lehettem a bíró. Ha-ha-ha! Szívesebben lettem volna egy a résztvevők közül. A verseny jól sikerült, mindenki alaposan kipihente magát.
10 óra körül fogtunk hozzá a reggelihez. Férjem már a gépnél ült (betegen) és dolgozott. Kedvesen kértem, hogy
"Kicsim, gyere reggelizni!"
Mire Fehér Sólymom csilingelő, kacagó hangon megszólalt:
"De anyaaa, ő nem a kicsinyed, hiszen ő az apa és ő nagy!"
Szégyenkezve kértem bocsánatot. :)
Mennyire igaza van! Még én szoktam kikérni magamnak, mikor azt mondják viccesen, hogy 6 gyerekem van! Most aztán engem is rajtakaptak! Milyen könnyen elkövetjük ezt a hibát! Soha nem szeretném a férjemet gyerekként kezelni. Bár ez távol állt tőlem, ma reggel, illetve délelőtt, akaratlanul mégis erre utaltam. Az egész helyzet kicsit vicces volt, de igazat kellett adjak a fiamnak.
Elgondolkoztam, vajon hányszor teszünk, mondunk dolgokat egymásnak, és észre sem vesszük, hogy valójában mit is kommunikálunk.
NAGY hatalom rejlik a nyelvünkben. Jakab apostol szerint tökéletesek lehetnénk, ha képesek lennénk uralkodni fölötte:
"de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét"
Itt a nagy lehetőség, hogy kiélhessük uralkodási vágyainkat. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése